Életjel

Sziasztok!

Kérlek, ne haragudjatok rám. Ez az év nem egészen úgy indult, ahogyan terveztem. A vártnál sokkal nehezebb, és a szabadidőm sem olyan szellős, mint vártam. Persze ha van egy kis időm, akkor írok, és tényleg már egész jól állok a fejezetekkel.

Jelenleg a Szerelem és más drogok és A túsz-on dolgozom, a másik kettővel nemigen tudok haladni. Az ok egyszerű. Az Egy hét L.A.-ben számomra már egy befejezett történet, a másik szemszögből való írás, pedig elég döcögősen megy. Persze befejezem majd, de nem hiszem, hogy olyan gyakran tudok majd frisst hozni. És úgy vettem észre, hogy azon az 1-2 emberen kívül mást már nem is érdekel. Tisztelet a kivételnek! Így elég nehéz rávennem magam, hogy üljek le a gép elé, és mélyüljek bele jobban. De megteszem, mert nem fogom nyitva hagyni ezt a történetet, bár már egyszer vége lett.

A negyedik történet, a Vérvörös alkony-al meg szinte alig alig haladok. Persze ötletem rengeteg van, csak olyan bonyolult, nehéz felépítésű, hogy ahhoz aztán tényleg idő kell.

Szóval. Ha lesz is friss, akkor az első mindenképpen a Szerelem és más drogok lesz, aztán A túsz, és utána meg... passz. Remélem ezzel senkit nem haragítok annyira magamra. Igyekezni fogok, és ha időm engedi, írni is fogok. De most nem az írás az elsődleges, sajnálom.

Időpontot meg nem akarok mondani, mert már épp elegen írtak nekem e-mailt, hogy miért nem írok már időben. Most is feldobhatnék ide valamit, lesz ami lesz alapon, de szart (már bocsánat) nem adok ki a kezeim közül.

Köszönöm!

Milli

Prológus

Sziasztok!

Mindenkit köszöntök a blogon! Ez lesz az első Twilight alapú ficem, és nagyon megköszönném, ha leírnátok a véleményetek nekem kommentben. Azt sem bánom ha negatív, jöhet hideg meleg. Csak ne káromkodjatok. :) Az ember úgy tanul a hibájából, ha negatív véleményt is kap. Hiszen, hogyan lehetnénk jobbak, ha mindig csak azt halljuk, ez csodálatos, remek stb. Bátran írd le, hogy tetszett e, és ha nem, akkor miért és mit látnál benne szívesen. Persze nem azt mondom, hogy most húzzatok le nagyon :) Remélem azért tetszeni fog nektek! És ha ez most nem is tetszett annyira, akkor annyit elárulok, hogy innentől kezdve minden beindul.

Ja és még annyit, hogy aki szeretné, hogy kitegyem a blogját oldalra, a kedvencek közé, az írjon a chatbe, megnézem a blogját, véleményt is írok, és kiteszem.

Puszi nektek! :)

Még annyit hozzáteszek, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket a ficcel kapcsolatban: Áruló van a csapatban...!

Milli 

Vérvörös alkony

by: Milli

 

Prológus - Egy élet vége

Órák óta sétálhattunk az erdőben. Minden fa elmosódott mellettem, bármi, amit láthattam volna, csak elsuhant mellettem. A szemeimet végig behunyva tartottam. Nem akartam látni még mennyi van hátra. Nem akartam tudomást venni, hogy még kilométerek választanak el tőle.

Jacob gyors volt, még emberi formájában is. A szél az arcomba vágott, bár fele annyira erősen, mintha Edward karjaiban utaztam volna. De még így is éreztem az erdő jellegzetes illatát, amint erősen bekúszik az orromba. Próbáltam nem szaggatottan lélegezni, próbáltam leplezni, mennyi rémület is van bennem. Bármennyire is próbáltam nem tudomást venni arról, hogy akiket a világon a legjobban szeretek értem fognak harcolni, képtelen voltam rá.

Még most is hihetetlennek tartottam, hogy ez mind értem van. Önzőnek éreztem magam, egy utolsó szerencsétlen embernek. Mert az voltam. Egy törékeny, végtelenül szánalmas ember voltam ebben a játszmában. Bármennyire is értem folyt ez az egész, én egy cseppnyi részt sem vettem ki belőle. Hiszen ők az életüket fogják feláldozni értem, én meg csak cipeltetem magam a búvóhelyemre. Nevetséges voltam, és ezt tagadni sem tudtam volna.

A szívem egyre hevesebben vert, ahogyan a gondolataim új irányt vettek, és tudtam, ezt Jake is ugyan olyan jól érzékeli.

- Minden rendben, Bella? - éreztem, hogy lassítunk, a levegő már nem ért olyan gyorsan, mint korábban. Jacob eddig hangtalan lépteleit most már hallottam, tudtam, hogy emberi tempóban sétál.

- Csak azon tűnődtem, hogy nem sétálhatnék e egy picit a saját lábamon? - ez így nem volt teljesen igaz. Tényleg megfordult a fejemben, de abban a pillanatban nem azon járt az eszem.

- A vérszívó barátod kitépné a szívem, ha megtudná, hogy a lábadra állítottalak. - a szavai nyersek voltak, de hangja egy kissé megremegett az elfojtott nevetéstől. Haragudni akartam rá, hogy így beszél Edwardról, de mit tehettem volna? Elmosolyodtam és felnéztem a szemeibe.

- Muszáj így beszélned róla? - kérdeztem, de továbbra is mosolyogtam. - Nem hinném, hogy ezért megölne téged.

- Igazad van. - bólintott, homlokán megjelentek a jellegzeteses Jacob ráncok, amik akkor szaladtak így össze, ha eltűnődött valamin. - Ezért tényleg nem ölne meg. De hidd el, csak a megfelelő alkalomra vár.

- Kicsit túldramatizálod a dolgot. - morogtam az orrom alatt, de tudtam, hogy hallja.

- Én csak azt mondom, hogy szerintem túlságosan véd téged. - megvonta a vállát, amivel engem is kissé megemelt, és aprót ugrottam a karjaiban. Önkéntelenül zártam szorosabbra a kezeim a nyaka körül.

- Edward csak nem akarja, hogy bajom legyen.

- Mi baj érhetne itt téged? - kissé túl hangosan kiáltott fel, de nem hibáztattam érte. Nem szólaltam meg. Nem akartam elmagyarázni neki Edward döntéseit. Főleg nem az enyémeket.

Némaságba burkolóztunk, és az erdő újra életre kelt körülöttünk. Újra hallottam a madarakat, a fák újból elmosódtak. És a levegő ismét az arcomba csapott. Talán csak képzeltem, de mintha most erősebben is. Jake gyorsabban haladt velem, és egy pillanatra engedtem magamnak, hogy felpillantsak, túl a fákon, fel a hegy felé. Tudtam, hogy Edward ott vár rám, és már csak percek kérdése, és újra vele lehetek. Biztonságban éreztem magam Jacobbal, de a szívem így is túl hangosan vert. Nem szerettem az erdőben lenni, nélküle. Megnyugtató volt a fák között lenni, érezni az erdő jellegzetes illatát, de most sokkal jobban vágytam a napfény illatra, ami lassan már az életet jelentette számomra.

Felsóhajtottam, és abban a pillanatban Jake megállt, kis híján kiesve így a kezeiből. Éreztem, hogy forró és kőkemény mellkasa megfeszül, ahogyan a karjai is erősebben szorultak körém. Felpillantottam Jacob arcába, és amit láttam, megrémisztett.

Előre meredt, állkapcsa megfeszült, ahogyan az erek is a nyakán. Összeszűkítette szemeit, és a fákat kémlelte. A levegőbe szimatolt, de a legijesztőbb mégis a tekintete volt. Sötét felhők kúsztak az arcába, a szemei elhomályosultak, és mély, hihetetlenül mély sötétséget láttam máskor kedves szemeiben.

Szólásra nyitottam a számat, de Jake megelőzött engem, és lepillantott rám.

- Sajnálom, Bella. - hangjából hihetetlen bűntudat csengett, és amitől a legjobban tartottam, enyhe félelem is.

A lábaimra állított, és maga mögé tolt. Kezeimet az övé köré fontam, és szorosan fogtam azt. Megmagyarázhatatlan félelem kerített hatalmába, Egyszerűen érzetem, hogy baj közeleg. Jacob nem tett volna le a lábaimra, csak akkor, ha meg kell engem védenie. És ez a felismerés még jobban megrémisztett. A szívem vadul dübörgött a mellkasomban, a vér az ereimben száguldani kezdett, és az adrenalin szintem hihetetlen gyorsasággal ugrott meg bennem.

Levegőért kaptam, és vadul szedtem azt, szemeimmel jobbra-balra kémleltem. Jacob még mindig előre meredt, egy pontot nézett, egy olyan pontot, amit az én emberi szemeim nem lettek volna képesek érzékelni.

A füleim csak tompán érzékelték Jake morgását. Egészen mélyről jött, mintha egy vadállat bújt volna meg testében. Még szorosabban préselődtem hozzá, és ebben a pillanatban nem érdekelt más, csak, hogy kijussunk innen.

A szemeim csak egy perccel később látták meg, amit Jake már jóval azelőtt látott. A tüdőmből egy éles, és sipító hang szakadt fel, és mintha a szívem megszűnt volna dobogni a mellkasomban.

Először csak a vörös hajzuhatagot pillantottam meg. Nem volt szükség, hogy az arcát is lássam, már tudtam, hogy Victoria elért minket. Vadul kaptam levegőért, mikor vörös, élénkvörös szemei az enyémbe fúródtak. Rémálmaim egyike kelt életre, mikor arcán egy vad és őrjítően ijesztő mosoly jelent meg. Nem érdekelt Jacob, nem érdekelte, hogy egy nagy, és erős férfi állja el az útját, csak engem nézett, és úgy nézett rám, mint egy zsákmányra.

Nagyot nyeltem, és abban a pillanatban Jacob elém lépett, még jobban eltakarva engem a vörös és vizslató szemek elől.

- Tűnj innen vérszívó, amíg még szépen kérem! - legjobb barátom hangja ijesztően visszhangzott a néma erdőben. Fölém magasodott, mintha tíz centit megnőtt volna. Egy számomra idegen hangon szólalt meg, mély, és parancsoló hangon. Egy röpke másodpercre megfeledkeztem a vérvörös szemekről, és barátomra pillantottam.

Victoria felnevetett, akár csak egy őrült. Oldalra billentette a szemét, és eddig is vad mosolya, most egy őrült vigyorba torzult át. Letagadni sem tudtam volna, mikor egy apró remegés végigfutott a testemen.

- Te is tudod, hogy nem tehetem. - bánatosan akart nézni, de nem tudta eltüntetni az a rémisztő mosolyt az arcáról.

Hirtelen ért a felismerés, hogy rettegek. Még soha, ennyire nem féltem senkitől és semmitől, mint ebben a másodpercben. Semmi másra nem vágytam már, csak, hogy kijussunk innen, és Jacob olyan gyorsan fusson velem, mint még soha. A térdeim remegni kezdtek, és egy furcsa és ismeretlen érzés kezdett el bennem felkúszni.

- Ez esetben készülj a halálodra, vöröske!

- Mégis, hogy tervezted megmenteni a lány életét, mikor te egyedül vagy, mi meg ketten? - Victoria szavai lassan, nagyon lassan hatoltak be az elmémbe.

Kezdeti rémületem még nagyobb lett, bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló, mikor levegőért kaptam. Minden egyre szűkebb lett körülöttem, az élet kezdett kifutni belőlem, mikor lassú léptekkel előlépett egy vastag, és hatalmas fa takarásából egy számomra ismeretlen vámpír.

Vörös szemeit az enyémbe fúrta, és érdeklődve, ugyanakkor vad arccal figyelt engem. Barna haja volt, arcának erős, mégis természetfelettien szép vonásai voltak. Az agyamban egy kép villant fel, mintha már láttam volna korábban, de most nem tudtam ezzel foglalkozni. A mozgása kecses volt, mégis ijesztő, mintha bármikor felém ugorhatna.

Hallottam és éreztem, hogy Jake felnyög. Egyszerre mértük fel a helyzetet, és tudtam, ebből az erdőből soha nem fogok élve kijutni. Legszívesebben felnevettem volna, hisztérikusan és görcsösen, de helyette én is felnyögtem.

Egy pillanat töredéke alatt történt minden. A férfi, aki eddig érdeklődve figyelt, szemei most elködösültek és hirtelen ugrott felém. Victoriát néztem, egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemeim, és vele egy időben a nő is felénk siklott. Jacob kezeit éreztem valahol a gyomrom tájékán, majd egy erős lökést, ami hátravágott. Egy pillanat alatt csapódtam neki a legközelebbi fának, de szerencsémre nem estem el, két lábra érkeztem, egyik kezemmel a fába kapaszkodva.

Felpillantottam, pont akkor, mikor mindkét vámpír egyszerre érte el Jacobot. Kikerülte mozdulatait, lebukott, mikor a féri a feje felé lendítette a kezét, és ezzel egy időben Victoria Jake lábai felé kapott, de ő azt is sikeresen cselezte ki. Kiugrott a két vámpír szorításából és felém vetetette magát. Időm sem volt felfogni, megfordultam és futásnak eredtem, tudtam, Jake ott fut mögöttem.

De mielőtt bármit is tehettem volna, a férfi elém került. Valahonnan tompán hallottam egy erős csattanást. Nem tudom mi üthetett belém, de megfordultam. Victoria egy fa tövében feküdt, Jacob fölé magasodott és egész testében remegett. Még elkaptam utolsó emberi pillantását, majd a következő pillanatban Jacob helyén egy hatalmas farkas állt.

Visszafordultam, pont akkor, mikor a vámpír Jake felé vetette magát. Egy pillanatig nem értettem miért hagy egyedül, de nem tudtam ezen rágni magam. A bronzvörös farkas Victoria felé csapott, a nő így ismét egy fának csapódott. Örülni akartam, de a másik vámpír Jakenek ugrott. Hallottam a nyüszítését, és a rémület, ami eddig csak a szívemben tombolt, most minden végtagom elárasztotta.

Nem fogtam fel mit csinálok, felkaptam a legközelebbi faágat és mielőtt meggondolhattam volna magam, vagy hagytam volna, hogy az agyamnak azon része kerüljön fölém, aki még épeszűen is gondolkodna, a tenyerembe mélyesztettem az éles kis ágat.

Nem éreztem a fájdalmat, az adrenalin elárasztotta minden porcikám. A szemeim kikerekedve figyelték a verekedő hármast. Mind egyszerre éreztük meg a vérszagot, de nem hagyhattam, hogy a rosszullét leterítsen. Egyszerre kapták rám a tekintetük. A férfi eddigi vörös szemei mos éjsötétbe burkolóztak. Láttam, hogy megremeg a szája, és enyhül a szorítása a farkas körül. Victoria ennél éberebb volt, ahogyan Jacob is. Még elkaptam legjobb barátom könyörgő pillantását, majd a következő pillanatban a lábaival nagyot rúgva leterítette Victoriát.

Megfordultam és futásnak eredtem. Magamhoz képest gyorsan rohantam a fák között. Felfelé akartam futni, hogy Edward meghallhassa gyors lépteim, de helyette oldalra vetődtem. Minden fa elmosódott körülöttem, és magamban hálát adtam, hogy nem akadnak össze a lábaim. Tudtam, hogy csak percek kérdése, és a férfi elér engem, mégis titkon reménykedtem, hogy gyorsabb vagyok. Még hallottam, hogyan verekednek a hátam mögött.

Nem tudtam volna megmondani, mi is jár a fejemben.  Gondolataim némák maradtak, mégis valahol csapongtak legbelül. A rémület uralta testem helyettem gondolkodott. A szívem erősen dobogott, az oldalam szúrt, és gyorsan, nagyon gyorsan szedtem a levegőt. Vámpír akartam lenni, még soha ennyire nem vágytam arra, hogy újszülött legyek, és minél gyorsabban menekülhessek.

Nem tudom meddig futottam, és mióta éreztem a vörös pillantást a hátamba fúródni, de kiértem a fák rengetegéből. Elkövettem azt a hibát, hogy hátrapillantottam, és a követező pillanatban a földön találtam magam. Éreztem, hogy az avar nedves levelei az arcomba csapnak. Prüszkölve könyököltem fel, de mielőtt megfordulhattam volna, egy erős két fonódott a bokám köré.

És akkor, felszakadt belőlem a sikoly, amit már percek óta dédelgettem. Élesen és hihetetlenül hangosan sikítottam fel. A férfi ujjai erősen szorítottak, de nem törte el a lábam, mint reméltem. Helyette nagyot rántott rajtam és a hátamra fordított. Vérvörös szemeit az enyémbe fúrta, arcán megint ott ült az a hihetetlenül rémisztő vigyor.

- Játszunk egy kicsit. - hangja egyszerre volt ámulatba ejtő, és ijesztő. Mielőtt felfoghattam volna, hogy milyen nagy bajba kerültem, elengedte a bokám, és én abban a pillanatban felpattantam, és két nagy lépést tettem hátra.

Csak akkor vettem észre, hogy egy folyó mellett állunk. Hallottam a hullámok csapódását, éreztem a jellegzetes víz szagát. És ezzel a gondolattal egy új kúszott az agyamba. A Cullen ház innen egy köpésre van, a hegy pedig mögöttem terül el.

- Segítség! - felkiáltottam, élesebben és hangosabban, mint vártam. A férfi szemei egy pillanatra elkerekedtek, majd olyat tett, amire nem számítottam.

Felnevetett.

Kihasználtam ezt a pillanatot, és megfordultam. El akartam futni, de egy pillanattal később elém került, és vigyorát egy vad és gúnyos mosoly vette át.

- Ti emberek, annyira kiszámíthatóak vagytok. - gúnyosan az ég felé emelte a szemeit.

- Örülök, hogy így gondolod. - életem egyik legszebb hangját halottam meg valahonnan a fák sűrűjéből.

A szívem, ami eddig vadul vert, mintha egy kicsit lelassított volna. Úgy éreztem megmenekültem, képes vagyok túlélni. De persze, mint mindig, tévedtem. Bármennyire is megnyugtatott Jasper hangja, a férfi elkapta a csuklóm és nagyot rántva rajtam, átrepített a feje fölött, és maga mögé vágott. Egy hosszúra nyúló pillanatig láttam mindent, az elsuhanó fákat, a férfi arcát, a folyót magam mellett, majd földet értem.

Hihetetlen erővel csapódtam a földbe. A világ elhomályosult körülöttem, semmi mást nem érzékeltem csak a hangokat. Valahonnan morgások százait hallottam, valahol valami kellemes elsuhant. Éreztem valamit, talán egy illatot. Kellemes és megnyugtató virágillat kúszott az orromba.

- Bella, térj magadhoz. - a hang ismerős volt, de abban a pillanatban nem tudtam beazonosítani.

Talán…?

A világ újra színt kapott. Kinyitottam a szemem. A fák alakot öltöttek, az eddigi hangok arcot és testet kaptak. Hitetlenkedve fogtam csak fel, hogy a férfi és Jasper küzdenek egymással. A kezeim remegtek, mikor fel akartam ülni, de egy kéz segített. Oldalra pillantottam.

- Alice. - hangom halk volt, és csak egy nyögésre telt.

Az ismeretlen vámpír rám kapta a szemét, és egy erős ütéssel gyomorszájon vágta Jaspert, aki kétrét görnyedve zuhant a földre. Még soha korábban nem hallottam Alicet morogni, de most felmorgott, mintha egy kis testbe zártak volna be egy hatalmas állatot. Eltűnt mellőlem, de a következő pillanatban megjelent a férfi előtt, és elrugaszkodott a talajtól.

Feltápászkodtam, kissé megtántorodtam, de álltam a lábamon. Rémálmom még valóságosabbá vált, mikor legjobb barátnőmet a fák közé vágta. Hallottam a fák reccsenését, amik megadták magukat az érkező testre. Egyszerre fúrtuk a szemünket a másikéba.

A sikoly már a torkomban volt, de mielőtt bármit is tehettem volna, elém suhant. Egy kezét a csuklóm köré fonta, másikkal a hátára lendített. Bármennyire is szerettem volna szabadulni, nem tudtam. Ütöttem rúgtam, ott ahol csak értem, de semmit nem értem el vele, csak fájdalmas nyögéseket csaltam ki magamból.

- Eressz el! - sikítottam fel.

Mielőtt bármi történhetett volna, egy test, Jasper, nekünk csapódott. A férfi elveszette egyensúlyát velem, és hátratántorodott. Éreztem, hogy kikerekedett szemekkel meredek az arany szempárba. Jasper felém kapott, de nem ért el. A vámpír végleg elvesztette egyensúlyát és egyszerre zuhantunk hátra.

- Jasper! - előre nyúltam, de csak a levegőt szeltem át.

Másik kezemmel a férfi vállára szorítottam, de késő volt. A talaj eltűnt a lába alól, és egyszerre zuhantunk bele a semmibe. A levegő az arcomba csapott, majd átvette a helyét valami más. A víz hihetetlen erővel csapott meg. A levegő eltűnt körülöttem, a tüdőmbe temérdek víz szökött.

És tudtam, végem van.